Vaku átalakítás

Fotobarkács
4
Az adott értékelés: nincs Átlag: 4 (3 értékelő)

A házi stúdió felszereléseinek összeválogatása során gyakran szembe kerülünk azzal a kérdéssel, hogy mivel, és hogyan oldjuk meg a világítást. A Fototipp oldalain is megjelent már pár cikk ebben a témában. Az általában elmondható, hogy a kezdő amatőr jól elboldogul néhány régebb vakuval, a hozzájuk való esernyővel és egyszerű állványokkal. Előbb utóbb azonban beleütközhetünk a kompakt vakuk és a stúdió vakuk közötti néhány alapvető különbség által okozott problémába. Ezek a szegényes teljesítmény, és a fényformáló eszközök használhatóságának korlátozottsága. Mivel a kompakt vakuk villanócsöve már eleve egy reflektorban helyezkedik el, így az adott fény erősen irányított, és a bevilágított terület szélei jól láthatóak. Ezen különböző fényterelőkkel, bouncerekkel és más varázslatokkal segíthetünk ugyan, azonban ezek a megoldások jelentős fényveszteséggel járnak. Ez pedig a már eleve szegényes teljesítmény miatt okozhat problémát.


A kész vaku. Nézzük hogyan készült!

Arra gondoltam, hogy miért is ne lehetne átalakítani egy egyszerű kompakt vakut úgy, hogy a villanócsöve a reflektoron kívülre kerüljön. Ha pedig már szétszedem, akkor akár a teljesítményén is lehetne növelni valamelyest. Ebben az írásban ennek az átalakításnak a menetéről lesz szó.

Figyelem! A vaku nem játék! Habár elemről működik, a villanócső meghajtásához nagy teljesítményű kondenzátort tölt fel benne az elektronika. Több száz voltos feszültségre. Ez pedig életveszélyes! Csak akkor vágjunk bele az itt következő módosítások megvalósításába, ha pontosan tudjuk és értjük, hogy mit csinálunk. A szerző semmilyen felelősséget nem vállal ez esetleges sérülésekért vagy tönkrement készülékekért.

Ha vakuszerelésre adjuk a fejünket, akkor az első és legfontosabb műszer, amit be kell szereznünk a kondenzátor kisütő berendezés. Ez nem más, mint egy 220V/60W izzólámpa, aminek a foglalatára vezetékeket forrasztunk. Amikor szétszedünk egy vakut, akkor az első dolgunk az legyen, hogy a vaku kondenzátorának kivezetéseire rákötjük az izzólámpát, és addig ott tartjuk, amíg teljesen elalszik. Ezzel biztosítjuk, hogy a kondenzátorban ne maradjon töltés.

  

Balra az eredeti cső, jobbra pedig ez új 150Ws teljesítményű

Nos, a villanócső cseréjéhez először is szükségünk lesz egy új, lehetőleg nagyobb teljesítményű csőre. Ha körülnézünk a vaterán vagy az ebay-en, általában hirdetnek eladó csöveket. Nem kell nagy, stúdióvakuba való, 400-2000Ws teljesítményű csöveket vennünk, elég lesz a kisebb 80-150Ws teljesítményű is.

Az hogy mekkora teljesítményű csövet tudunk beszerezni, meghatározza, hogy mennyire tudjuk megnövelni a vakunk teljesítményét. Nagyon fontos tisztában lennünk, hogy mit bír el a villanócső, mivel a túlhajtott cső akár darabokra is robbanhat.

Az itthon legegyszerűbben beszerezhető villanócső az IFK-120 típusú orosz csoda, ami papíron 120Ws teljesítményű, azonban biztonságosan csak kb. 80Ws teljesítménnyel használható, de csak különleges előkészítés után (http://www.osipoff.ru/Joomla/index.php?option=com_jfusion&Itemid=2&jfile=viewtopic.php&f=40&t=1025#p18218)

A vakunk teljesítményét a benne lévő kondenzátor kapacitása és a töltési feszültség határozza meg. Mégpedig az E=CV2/2 képlet alapján, ahol C a kondenzátor kapacitása microfarádban a V pedig a töltési feszültség kilovoltban. Ha tehát a vakuban amit szétszedtünk egy 1100uF/350V kondenzátort találunk akkor a vaku teljesítménye ~50Ws. (A töltési feszültség általában 40-50 Volttal kevesebb, mint a kondenzátor névleges feszültsége). Az hogy a vaku eredeti teljesítményét mennyire tudjuk megnövelni, azt a rendelkezésünkre álló villanócső és a beszerezhető plusz kondenzátorok határozzák meg.

A kíváncsiak számára néhány szóban a vakuk működési elvéről.

  

Ezen a sematikus rajzon a vaku részeit láthatjuk. A V1 bemenő feszültség (300V-400V) az R1 áramkorlátozó ellenálláson keresztül feltölti a C1 kondenzátort. Ezen a feszültségen az F vakucső elektródái között nincs vezetés. (Az N glimmlámpa a töltöttség visszajelzését szolgálja). A C2 elsütő kondenzátort az R2/R3 osztón keresztül szintén feltöltjük. Az S kapcsoló zárásakor a C2 kondenzátorban tárolt energia a T1 transzformátoron keresztül kisül, és egy nagyfeszültségű impulzust hoz létre, amit az F vakucső elsütő elektródájára vezetünk. A nagyfeszültségű impulzus ionizálja a csőben lévő gázt, amin keresztül kisül a C1 kondenzátor és létrehozza a felvillanást.

Az általam átalakításra kiszemelt vaku a Vivitar 283-as volt, kicsi, egyszerű és gyakorlatilag elpusztíthatatlan. Rengeteget gyártottak belőle, így viszonylag könnyen hozzá lehet jutni, és van egy különleges tulajdonsága ami a szabályozhatóságot egyszerűvé teszi, de erről majd később.

  

Itt még nem sejti szegény vaku, hogy mi vár rá.

Csőcsere

Az első lépés a villanócső cseréje, az eredeti cső helyére az fenti képen látható 150Ws teljesítményű csövet szereltem be. A rögzítéshez egyszerűen fúrtam két lyukat a vaku reflektorát védő műanyagon, majd a csövet kétkomponensű epoxygyantával beleragasztottam.

Mivel nem szerencsés, ha egy üveg villanócső, csak úgy kifelé meredezik, így egy műanyag tégelyből csővédőt készítettem és ezt szintén epoxyval ráragasztottam a reflektor elejére. (Ha valaki tud hőálló üvegből készített (Pyrex) kis poharat, tégelyt szerezni akkor azt is használhatja védőbúraként. Illetve beszerezhető olyan vakucső is, ami már eleve védőbúrába van szerelve.  

      

A vakucsőhöz nem szabad kézzel hozzányúlni, mivel az ujjlenyomatok és más szennyeződések ráégnek és csökkentik a cső élettartamát. Mivel a beépítés során elkerülhetetlenül meg kellet fognom a csövet, így a búra ráragasztása előtt alkohollal alaposan letisztítottam. A vakucsőhöz vezető kábelek forrasztásait gondosan ellenőrizzük. Ezeken a vezetékeken, ha csak rövid időre is, több száz amper erősségű áram folyik. Az első próbánál az egyik vezeték a forrasztásnál kicsit meg volt törve, ez elég volt ahhoz, hogy a cső gyakorlatilag lerobbantsa magáról a vezetéket.

Teljesítménynövelés

A cső cseréje után a teljesítmény növelésére került sor. Ez gyakorlatilag annyiból állt, hogy a vakuban eredetileg lévő 1100uF/350V kondenzátorral párhuzamosan egy másik ugyanilyen kapacitású kondenzátort is bekötöttem. (Ez egy másik tönkrement vakuból származott.) Ezzel ez eredeti ~50Ws teljesítményt ~100Ws-ra növeltem.

A kondenzátor bővítésekor arra kell figyelni, hogy a beszerelt kondenzátor vakuban lévő kondenzátorral azonos vagy nagyobb feszültségű legyen. A kapacitás szabadon választott, csak ne lépjük át a villanócső teljesítményét. (Párhuzamos kapcsolás esetén a kapacitások összeadódnak.) Fontos, hogy csak vakuba való kondenzátorokat (Photo-Flash) használjunk, mert a hétköznapi kondenzátorok nem sokáig bírják a hirtelen kisütéseket.

A vakuban a második kondenzátor jól elfért az elemtartó helyén. Mivel eredetileg is úgy terveztem, hogy külső táplálást építek a vakuhoz, így nem volt probléma az elemtartó feláldozása.

Tápellátás

A vakukkal az a legnagyobb gond, hogy hatalmas az étvágyuk és rengeteg ceruzaelem vagy akkumulátor kell a használatukhoz. Mivel az átalakított vakut nem a fényképezőgépünk tetején, hanem jobbára állványra rögzítve fogjuk használni, így semmi akadálya annak, hogy egy nagyobb kapacitású akkumulátorral tápláljuk. A legkézenfekvőbb megoldás a zselés-ólom akkumulátor, amelyet 6V-os változatban is be lehet szerezni, különféle kapacitással. A legjobb választás szerintem a 6V/4.5Ah változat, amely jó kompromisszum a méret/súly és teljesítmény tekintetében.

Az akkumulátor és a vaku összekötéséhez nagy átmérőjű kábelt kell használni, mivel töltéskor akár 4-5A áram is folyhat rajta. Szintén nem szabad megfeledkezni a biztosítékról sem. Én 1.5mm2-es hangszórókábelt használtam, és az autós boltban beszerezhető lengő biztosíték foglalatot, amibe egy lassú kioldású 6A-es biztosítékot tettem. Az akkumulátort és a kábelt pedig egy kis szütyőbe tettem, amire vállszíjat varrtam, így egyszerűen felakasztható az állványra a vaku mellé.


A tápcsatlakozó

Szabályozás

A villanócső cseréje, a teljesítmény növelése és a külső tápellátás megoldása után már csak egyetlen feladat volt hátra. Mégpedig a teljesítmény szabályozhatóságának megoldása.

A régebbi vakuknak általában van valamilyen „automata” módjuk. Ebben a módban a vaku egy kis fotótranzisztorral méri a témáról visszaverődött fény mennyiségét és a kellő megvilágítás elérése után kioltja a villanócsövet. A teljesítmény manuális szabályozásához nem kell mást tennünk, mint ezt a fotótranzisztort kiváltanunk egy változtatható ellenállással (potméterrel) és máris kezünkben az irányítás.

A Vivitar 283-as vakunál a szabályzó fotótranzisztor egy külön kis dobozkában helyezkedik el a vaku elején. A szabályzót egyszerűen ki lehet húzni az aljzatából, és már is hozzáférünk csatlakozási pontokhoz. Ha szemből nézzük a csatlakozót akkor a jobb oldali két érintkező közé kell kötnünk a potmétert.

A szabályozhatóvá tételt már régebben megcsináltam, a 100Kohm-os potmétert és az azt kiiktató kapcsolót egy kis dobozkába szereltem, aminek a hátuljára rácsavaroztam az eredeti szabályzó hátsó felét. A kapcsolóval ki lehet iktatni a szabályozást. Ilyenkor a vaku teljes teljesítményen villan.

(A kérdéseket megelőzve, a cikk elején látható átalakított vaku fényképén már az UltiFlash rádiós szabályozó doboza látható.)

Miután készen lettem az átalakítással következhettek a próbák. Az összehasonlíthatóság végett, a vakut és a fényképezőgépet állványra tettem

.

Eredeti vaku, teljes teljesítményen 1/200s – f22

Átalakított vaku, teljes teljesítményen 1/200s –f22


Eredeti vaku, 60cm derítő esernyővel, teljes teljesítményen 1/200s –f22


Átalakított vaku, 60cm derítő esernyővel, teljes teljesítményen 1/200s –f22

 Az eredmények, azt hiszem, magukért beszélnek. Jó barkácsolást!

  

Hozzászólások

x3dgime
2011, február 20 - 13:59
x3dgime képe

Hali! 

A cikkben keretben: "Figyelem! A vaku nem játék! Habár elemről működik, a villanócső meghajtásához nagy teljesítményű kondenzátort tölt fel benne az elektronika. Több száz voltos feszültségre. Ez pedig életveszélyes! ... ... ..."

Nos, kell ide egy kis pontosítás... ;-) 

Nem a feszültség (mértékegysége a Volt), hamen az áramerősség (mértékegysége az Amper) az, ami veszélyes lehet. 

Példa: ha van egy 1000V-os, de 0 A-os kondenzátor, azt nyugodtan megfoghtaod, maximum kellemetlen (így működnek a "vicces" cuccok, amik ráznak).  Ha viszont egy csak 12 V-os, ám 1 A-os villanyáramra fogsz rá, az komoly, legtöbbször halálos sérüléssel jár.

Sefi
2011, február 20 - 20:20
Sefi képe

Az áramütéskor az áramerősség az Ohm törvénynek megfelelően az érintési feszültség és az emberi test ellenállásának (1500-3000Ohm) a hányadosa. Azaz az feszültségnek komoly szerepe van. 2Kohm ellenálással számolva az áramütés 300Volt esetén 150mA ami jócskán halálos. Míg 12Volt esetén csak 6mA ami az érzékelési küszöb alatt van.

Mivel itt kondenzátorokról beszélünk, így fontos a kapacitás is, azaz hogy a mennyi töltést tárolnak, és mennyi ideig képesek a fentiekben meghatározott áramerősséget fenntartani. A vakukban nagy kapacitású kondenzátorok vannak 300-330Volt feszültségre feltöltve. Ha szerencsétlenül fogjuk meg, úgy hogy az áram útja a szívünkön keresztül vezessen, nos akkor jó eséllyel halálos. Egy 12V-os kondenzátort fogdoshatsz, ugyanúgy ahogy egy 12Volt-os akkumulátort, nem fog megrázni.

BrookR
2011, február 21 - 14:55
BrookR képe

Sefi!

Azt szeretném kérdezni, hogy a "vaku séma" rajzhoz lehetne kérni adatokat? Mármint értelemszerűen arányszámokra gondolok. Tehát, hogy hogyan lehet meghatározni/változtatni a kondenzátor feltöltési idejét illetve, ha szabályozni szeretném az elsütési teljesítményt, akkor elég-e az egyik ellenállást potméterre cserélni.

 

Köszönönm,

Üdv,

BrookR

Sefi
2011, február 21 - 21:28
Sefi képe

Kedevs BrookR!

Ez azért ennyire nem egyszerű. A rajz, csak elvi séma. Konkrét adatok nélkül. A kondenzátort 300-330volt egyenfeszültséggel kell tölteni, megfelelő áramkorlátozással. Ami vagy egyenirányított hálózati feszültséget jelent, komoly ellenálláson keresztül vagy pedig egy inverteres DC/DC átalakítót.

A vaku teljesítményét a villanási idő vagy a kondenzátor feltöltésének feszültségével lehet szabályozni. Mindkettő viszonylag bonyolult elektronikát igényel.

Egyszerűbb lehetőség, hogy több kondenzátort használunk, és a kívánt teljesítménynek megfelelően kapcsolgatjuk őket párhuzamosan.

Viszont azt javasolnám, hogy tapasztalat és megfelelő előtanulmányok nélkül ne vágj bele vaku építésébe, bonyolult és veszélyes dolog.

Üdv,

   András

BrookR
2011, február 22 - 14:16
BrookR képe

Tehát, ha egy régebbi vakut "megpakolok" plusz kondenzátorokkal, akkor az elektronika többi része is bírni fogja? (Értem ez alatt, hogy mint a cikkben is duplázom (esetleg 3x-ozom a teljesítményt)) De akkor ennek a töltésre is kihatással kell lennie. Mármint időben hosszabb.

Az alapkoncepcióm anno az volt, hogy veszek egy régi vakut, szétszedem, megnézem a kapcsolását és az elektronikát, és "megcsinálom nagyban" Mondjuk stúdió 4-600 Ws-os villanócsőhöz.

De nem fogok semmi olyanba belevágni, amiben nem vagyok biztos. Hallottam elég katasztrófával végződő történetet, és bizony még szükségem lesz a kezemre/szememre a későbbiekben is. ;)

Köszönöm,

Ádám

Komáromi Domonkos
2011, február 23 - 13:42
Komáromi Domonkos képe

Sziasztok! Nekem egy olyan kérdésem lenne a témával kapcsolatban, hogy az megoldható e, hogy egy villanócső helyett kettőt üzemeltessek egyszerre ? Gondolok itt most arra, hogy esetleg egy ilyen eljárással makróvakut vagy ikervakut csinálnék. Előre is köszönöm!

 

Domonkos

Sefi
2011, március 4 - 09:51
Sefi képe

A dolog eléggé bonyolult, de dolgozom rajta. A plusz csövön kívül elméletben szükség van pár nagyteljesítményű diódára és pár egyéb alkatrészre. Ha van működő megoldás akkor megírom.

Komáromi Domonkos
2011, március 7 - 20:53
Komáromi Domonkos képe

Közben találtam egy cikket az elméletemről, a srác meg is valósította: 

http://hardverapro.hu/apro/elado_macro_vaku_canon-ra_nikon-ra_biztosan_jo/friss.html

 

Egy sima kis vakuból jön ki két kábel a villanókba. Elviekben szerintem hogyha azonos a vakucsövek típusa és kapacitása sorosan össze lehet őket kötni egy közös tekercsel. Aztán lehet hülyeségeket beszélek... :S

DrHIL
2012, január 20 - 23:54
DrHIL képe

 

 

Szerintem ezt úgy érdemes megoldani, hogy külön kondiról mennek a vakú csövek és azt egy-egy diódával leválasztod a táp forrásról, így akárhány cső is lehet a rendszerben.

Egyébként üdv Mindenkinek

Primary
2011, március 3 - 10:06
Primary képe

Van két vakum, Vivitar 2000 és Hanimex CX418 (gyakorlatilag ugyanazok). Fénymérősek, viszont nem szabályozhatóak. A tiédhez hasonlóan a fénymérő kiiktatásaval és egy potméter használatával megoldható a szabályozás? 

Komáromi Domonkos
2011, március 3 - 16:10
Komáromi Domonkos képe

Na, ez engem is érdekelne, egyből kiszedném az összes vakumból! :) De lehet h próba cseresznye alapon nekilátok...

1surdy
2011, április 16 - 16:51
1surdy képe

sziasztok, én már össze sufniztam 1 "fényterelőt", oda tekerem ahova akarom, 1 bibi van nehéz, és nem szeretném, hogy sérüljön a vakufej. https://picasaweb.google.com/surdy72/SufnisVsMetz#

ma beszélgettünk az agyassal, és arra jutottunk, hogy az eredeti vakucső marad, de úgy kell megoldani a 2 vagy 3 cső vezérlését, hogy 1 mikrokapcsoló, 2 jack dugó ............. 1 kapcsolással tudom változtatni, hogy melyiket használom.

de ki tudja, hogy mekkora cső van a Metz 58 AF-1 ben?

Sefi
2011, március 4 - 09:50
Sefi képe

A válasz; IGEN. Azok a vakuk amelyekben az automata szabályozás fotódiódával van megoldva (gyakorlatilag az összes régebbi vaku ilyen) azok mind átalakíthatók kézi szabályozásúra. Az átalakításnál a cikkben leírt veszélyforrásokra vigyázzatok!

Primary
2011, március 4 - 21:54
Primary képe

Két szál drót megy a foto diódához. Annyit kell tenni, hogy egy kapcsolót+ellenállás kombót teszek a helyére?

Sefi
2011, március 5 - 00:10
Sefi képe

Pontosan, mondjuk 100Kohm, linearis potmetert.

Sefi
2011, március 5 - 00:11
Sefi képe

Ott is tessék vigyazni, a dióda is lehet nagyfeszen....

KTobi
2011, július 5 - 14:29
KTobi képe

Az IFK-120 csőhöz milyen átalakítás szükséges? Gondolkodom vaku összerakásán, és ez tűnik a legkönnyebben beszerezhetőnek. A link ami fent van a cikkben nem elérhető.

Komáromi Domonkos
2012, január 6 - 00:32
Komáromi Domonkos képe

Sziasztok, akit esetleg érdekel a téma, mostanában vágtam bele stúdió vaku építésébe, illetve épp egy macro vaku építésén dolgozom, fillérekből megoldható lesz. Az alábbi linken nyomon lehet majd követni:

https://plus.google.com/photos/110803967676509418008/albums/5613688624264987745?banner=pwa

BrookR
2012, január 6 - 16:05
BrookR képe

Szia Domokos!

Ezek szerint te vetted meg a vaterán a 100 db IFK csövet. Esetleg akad belőle eladó (működő) darab? :))

Illetve egy olyan kérdésem lenne, hogy tud valaki egy lelőhelyet Bp-en, ahol ilyen nagykapacitású kondikat lehet kapni?

 

Üdv,

Ádám

Komáromi Domonkos
2012, január 8 - 17:02
Komáromi Domonkos képe

Szervusz, igen én voltam az elkövető:) Hát, hogy marad e azt nem tudom, mert ha összejön amit tervezek akkor belevágok a sorozat gyártásba. Olyasmi vakukat csinálok belőle mint amilyen annak idején a Sunpack 120J volt, Maga a ház is már kezd összeállni, még az elektronikán van mit finomítani, a szabályozhatóság téren de már jók a kilátások. Ezekből viszon terveim szerint hamarosan lesz eladó példány. Kondenzátort Budapesten sok helyen lehet kapni, konkrétan a Klinikák metró megállóból kijövet ki a körút felé, a Nonstop aútós iskola előtt van egy nagy híradtástechnikai bolt, ott tuti, van, de nekem is mennem kell oda a napokban, megkérdezem ha érdekel valakit.

BrookR
2012, január 7 - 22:49
BrookR képe

Sziasztok!

Ha már vaku átalakítás, akkor elkezdtem egy projektet. Ha sikerese zárul, akkor beszámolok róla, de egyelőre úgy alakul, hogy két (hasonló) vaku (kondijaik: 330V 200uF és 330V 260uF), szóval ezekből az erősebb kondiú hajtja meg a két párhuzamosan kötött vakut. :)) Egyelőre úgy fest, hogy mindkettőt elsüti teljes fényerővel.

Komáromi Domonkos
2012, január 8 - 17:07
Komáromi Domonkos képe

Szerintem egyszerűbb ha két csövet kötsz be a vakuba párhozamosan. A makro vakum nekem is így készül.

BrookR
2012, január 8 - 19:14
BrookR képe

Végül is az lett. Az egyik vaku áramkörére kötöttem a 3 kondit  párhuzamosan, valamint a 3 vakut is így. :)

BrookR
2012, január 11 - 00:35
BrookR képe

Üdv,

Sajnos nem beszélem az orosz nyelvet. Tudja valaki, hogy miért kell átalakítani az IFK-120-as villanócsövet?

Köszönöm,

Ádám

Komáromi Domonkos
2012, január 11 - 23:55
Komáromi Domonkos képe

Amennyire én tudom, egy spéci fém alaú festékkel vagy mivel van bekenve a villanócső belseje, ezen vezetik végig a kisülést. Viszont ha nagyobb teljesítményt szeretnénk kicsikarni a villanócsőből, emögött a festett résznél károsodik a villanócső, mert nem egyenletesen oszlik el az ív a cső belsejében, és ezen a részen nagyobb hatások érik az üveget.. Állítólag ezzel a drótozott megoldással biztonságosabban lehet meghajtani a csövet, és az élettartama is hosszabb lesz, mert a kisülés jobban eloszlik. Valamint elhanyagolható mértékben, de picit mintha több fényt is produkálna így. Remélem így van és nem írtam marhaságot :D

BrookR
2012, január 13 - 12:35
BrookR képe

Aham ez így teljesen érthető. S bár lefordítani nem tudtam, a neten fellelhető IFK-120 átalakító blogok képei alátámasztják azt amit írsz. Köszönöm

BrookR
2012, január 14 - 01:19
BrookR képe

Egy külföldi oldalon láttam, hogy 50W/ses kithez 450V 1000 uF kondit adnak...

Ez a kondi a képlet alapján egy 80 Ws-os csövet is meghajtana. Nem durran szét?

Komáromi Domonkos
2012, január 14 - 12:40
Komáromi Domonkos képe

Szerintem a 450v os kondenzátor abban a kittben csak biztonsági okokból annyi. Álltalában 40-50v al nagyobbat raknak bele, de láttam már olyanokat is ahol a duplája volt a valós értékhez képest. 300V nál tovább nem nagyon töltenek fel vakuhoz kondenzátort, és akkor már az 50Ws os cső is biztonságban érzi magát ha 1000uf os a kondi.

DrHIL
2012, január 21 - 18:21
DrHIL képe

Kb 40 éve építetem egy vakut... (azért nem kell kinevetni) Ezt azért elmesélem. Gimis voltam.

Kaptam egy 800uF elkót. Nem volt kis darab! Kb 10x10 cm-es henger. 220 v-ról töltöttem feszültség kétszerezővel. /100Ws/. Ezt egy kicsi papirmasé játék bőröndbe tettem bele. Nagyot szólt! Talán a cső VF 503-s volt. /Megkeresem, még meg van valahol!/ Egyetemen hangvezérelt stroboszkópként működött. A vakufej  vegyszeres /Reanal?/ műanyag doboz volt. Így visszaemlékezve nagyon gagyi volt az egész, de nagyot villant az biztos. És még egy, életveszélyes volt az biztos!! Fáziskereső kellet hozzá, hogy miként dugjam be a 220-ba.

Egyébként bocs a nosztalgiázásért.

Ami talán érdekesebb lehet valakinek, ennek a vakunak a szabályozását is megoldottam. A lényege az volt, hogy az egyik diódát tirisztorra cseréltem, a kondi feszültségét egy potméteres feszültségosztóval figyeltem és úgy emlékszem, hogy egy glimmlámpa begyújtása húzta le a tirisztort. Nagyon egyszerű és hatékony megoldás volt.Ha megtalálom lerajzlom. De talán ez is lehet egy ötlet.

BrookR
2012, január 23 - 15:29
BrookR képe

Domonkos: Így már érthető. Köszönöm.

 

DrHIL: Engem érdekelne! Minden ami vaku építés! :)) Most egyelőre van egy egyszerű rajzom egy 50 Ws-es villanócsőhöz(vakuhoz), amit egy fotódióda süt el. Minimál, 15 alkatrészes, abból 4 ellenállás. És benne van az elsütő kondi a kapcsoló és a cső is a 15-ben. :)

Szóval azon gondolkozom, hogy összerakom azt, csupán a kondi többszörözésével érem el azt, hogy erősebb villanócsövet is elsüssön. 4 kondival már 200 Ws-nál tartok...

Komáromi Domonkos
2012, január 23 - 21:43
Komáromi Domonkos képe

Üdv mindenkinek, voltam ma a klinikáknál, vettem pár kondenzátort. Sajnos olyan nem volt amilyet szerettem volna, de vettem 400V/220uf(m) kondikat. 4 db már kellően erős egy rendszervakuba, és akkor a szabályozást meg lehet ezek kapcsolgatásával is variálni. A nagy kondikhoz meg asszem marad a jólbevált, ebay. A héten egyébként elkészül az ikervaku amit építek, kiváncsi leszek rá mit fog produkálni, korábbi hozzászólásomban megadott linken lesznek majd tesztfotók a szerkezettel!

BrookR
2012, január 24 - 14:34
BrookR képe

Az ikervaku engem is érdekel, meg majd én is össze akarok állítani valami jobb "hogyan készült" sorozatot. Egyelőre csak 3 fotóm van.

http://www.flickr.com/photos/adamboros/6703207225/in/photostream/ :)

Komáromi Domonkos
2012, január 30 - 14:53
Komáromi Domonkos képe

Sziasztok! Üdv minden kedves fotósnak, 

az ikervaku projektem most egy kicsit stagnál, mert a nagy vakuval dolgozok mostanában többet, már kezd teljesen összállni a dolog, de akit esetleg érdekel, ennyire jutottam az ikervakuval:  https://picasaweb.google.com/titokkulcs/Vakubarkacs?authuser=0&feat=directlink

Még nincs meg a végleges változat, amit építek azon XLR csatlakozós kihúzható villanófejek vannak, csak még a villanócsövek burkolatára kell valamit kitalálnom meg a felfogatására. 

BrookR
2012, február 2 - 16:34
BrookR képe

Óóó...Ez nagy ötlet! Egyszerű és nagyszerű! Egy elektronika, két párhuzamosan kötött villanócső. Makróhoz ideális...hogy ez eddig nem jutott eszembe.. :)

zsozso
2012, március 18 - 20:03
zsozso képe

Azért a jobb makrovakukban a két cső teljesítményét lehet állítani. Ez ugye azért jó mert ha a két cső ugyan olyan villanási teljesítményen üzemel akkor szépen laposan világított témát kapunk, ha viszont 1 / 1,2 vagy 1 / 2  Fe-s világítást alkalmazunk akkor térbeliség jobban érvényesül.

Sefi! amúgy a rádiós távirányítórol lehet többet tudni?

 

 

Zsolt

Komáromi Domonkos
2012, április 14 - 13:35
Komáromi Domonkos képe

Sziasztok! Arra van esetleg valakinek ötlete, hogyan lehetne sima rendszervakuba beépíteni BIP csipogót? Mikor feltölt teljesen a vaku csippanna egyet mint a nagy stúdió vakuknál!?

BrookR
2012, május 4 - 10:11
BrookR képe

Egy régi orosz vakuból(melyben IFK-120 volt) és 3 ilyen csőből csináltam egy erősebb villantót...

Két apró problémám van. Az egyik cső, noha a próbákon szépen villant, 1 hét polcon fekvés után az egyik cső nem műkszik...de ezen majd megnézem a forrasztásokat. A másik bajom (a nagyobb) hogy rendeltem e-bay-ről 10 db 450V1000uF kondit. Nos ebben a régi vakuban egy ifk-hoz egy 300V1000uF kondi volt. Így, hogy tettem bele 3 csövet, csaptam hozzá még 4 kondit. Ez ~0,27*0,27*5*1000/2=182 Ws Így egy vakura ~60Ws jut. Még kettő működése esetén is ~90Ws-kel kellene villanniuk. Viszont ha csak az eredeti 1 db kondit használom, akkor a két vaku egyenént 36 Ws-ot kellene, hogy leadjon. De ahogy néztem (hegesztőüveges) fotóval, kb hajszálnyi a villanásdiffi, nem 3x-os...

Lehet, hogy a kondik rosszak? :(

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti