May
23

VD felmosórongyok

4.5
Az adott értékelés: nincs Átlag: 4.5 (4 értékelő)

Nem akarok túl sok figyelmet szentelni ennek a blognak, csupán a tapasztalataimat osztom meg.

Tavaly jelentek meg a Visible Dust nevű kanadai cég első szenzortisztító swabjai. Mivel jó tapasztalataim voltak az ecseteikkel, tettem egy próbát.

Arctic Butterfly 724

A cég előző tisztító ecseteit nagyra értékeltem, főleg olyan környezetben hasznosak, ahová nem viszünk nedves tisztító szettet (pl. nyaralás, 1-2 hetes út). Az eszköz kifinomult megoldás az olyan por és szennyeződés eltávolításához, ami nincs "rágyógyulva" az érzékelőnkre. Alapvetően viszonylag tiszta érzékelőhöz találták ki, maszatos CCD-n ne várjunk tőle jó eredményt. Semmiképp nem váltja ki a swabos tisztítást.

Pusztai Laci szaladt rá az antarktiszi expedíció során arra a problémára, amire én is az előző típusú ecset és az 5D találkozása során. Az első használat után azt láttam, mintha homogén ragacsréteg fedte volna be az érzékelőt, amiben az ecset barázdákat szánt (illetve szétken). A probléma megszűnik a klasszikus swabbal történő tisztítás után. Nem jutottam szóhoz, amikor először láttam. A gyártó arra hivatkozik, hogy a zárat finom olaj fedi, és ez kerülhet az ecsetre, amit szétkenhetünk. Foggal-körömmel bizonygatják, hogy oda nem illő dolog került a tüköraknába és onnan a CCD-re. Aztán felfigyel az ember arra, hogy csak néhány gépet érint ez a gond: 1Ds, 1DsMkII, 1DMKII, 5D. Nekem az a magánvéleményem - a tévedés jogát fenntartva - hogy a Canon felvihetett valamilyen "Antidust" portaszító réteget ezekre a szenzorokra és egyszerűen ezt keni szét, sérti fel az ecset (egyéb gyártó tisztító ecseteinél is jelentkezett az ismeretségi körömben). Először mindenképp nyugodt körülmények között próbáljuk ki otthon. Ha mégis beleszaladunk, mossuk ki az ecsetet patikai tiszta alkoholban. A probléma ellenére kiválóan használható eszköz. Ugyan nem olcsó, de a swabra fordított költségünk jelentősen csökkenni fog. Különösebb szakértelem nem szükséges a használathoz, egyedül arra kell figyelnünk, hogy ecseteléskor nem szabad bekapcsolnunk a készüléket (amíg a tüköraknában matatunk). Minden egyes lehúzás után rázzuk le a port az ecsetről.

Szorzó káosz

Eltérő érzékelőkhöz eltérő swab.. ez különösen jóttesz a pénztárcánknak :-(

Mindig nyűg a tisztítás. A hagyományosan bevált Photographic Solutions/eclipse párosra untam rá nemrég. Elegem lett a tisztításonként 3 swabból meg egyéb más dolgokból. Alternatívaként az alábbi eszközöket találtam a Visible Dust kínálatában:

Ultra MXD-100TM Sensor Cleaning Swab (Green Series), DHAP FabricTM Sensor Cleaning Swab (Orange Series), DHAP FabricTM Corner Swabs, VDust Formula folyadék, Smear Away folyadék.

A zöld és a narancs swabok közt a különbséget a folyadékoknál kell keresni. Az alábbi táblázat foglalja össze, hogy melyik mire való:

 


MDX100
Green Series

DHAP
Orange Series

Tisztító
teljesítmény

Maszat
eltávolítás

Szenzor
védelem

Por
visszataszítás

Csíkozás
kiküszöbölés

Súrolás
kiküszöbölés

Sensor Cleanâ„¢

Kitűnő

Gyenge

Gyenge

Átlag alatti

Kitűnő

Kitűnő

VDust Plusâ„¢

Kitűnő

Kitűnő

Kitűnő

Kitűnő

Átlag alatti

Átlagos

Kitűnő

Átlagos

Smear Awayâ„¢

Kitűnő

Kitűnő

Kitűnő

Kitűnő

Kitűnő

Átlag alatti

Kitűnő

Methanol

 


Kitűnő

Gyenge

Gyenge

Kitűnő

Rossz

Tapasztalatok:

Sajnos csak 3x próbáltam 3 különböző gépen. Mindkét folyadék és swab kiválóan teljesít. Ami igazán tetszik: hogy nemcsak olcsóbb, de jobb minőséget is kapunk. (12 db-os csomag PS 64€ vs.VD 40€).

A marketingnek nem kell feltétlenül bedőlni, egy fajta lötty és egy fajta swab is elég az üdvösséghez.

Aki csinált már ilyesmit, az tudja, hogy milyen, amikor tologatjuk a koszt az érzékelőn. Itt ez nem jelentkezett, mivel a swab olyan anyagból van, ami magához vonzza a koszt és abszolút nem szálasodik. Ami még nagyon hasznos: a corner swab, amit megkaptam a csomagban, külön nem is rendeltem volna meg. Ez kimondottan a sarkokban és széleken felgyülemlett cucc kiszedésére szolgál. A swabgyártók nem mennek csődbe az ultrahangos szenzortisztítással sem, mivel a ráégett makacs koszt valahogy le kell szednünk az érzékelőről.

Az eszközöket innen rendeltem a szállítási idő másfél hét volt.

 

Frissítés 2007 09 07

A tapasztalati oldalt kiegészíteném annyival, hogy a swbokat kipróbáltam a másik gyártó tisztítófolyadékával (methanol -al) és kiválóan működik az is. Néhány alkalom után visszatértem összehasonlításképp a Magyarországon is beszerezhető jellegzetes eclips swabhoz. Az eredmény sokkal gyengébb volt a VD cuccokhoz képest. A VD swabok magukhoz vonzzák a koszt a másik termék nem, ezét azzal nagyrészt cak tili-tolizik az ember.

Az ecset is kiválóan szerepelt, bár ezzel észen kell lenni, mivel könnyen szétkenhető, szétnyomható a makacsul odaragadt kosz az érzékelőn, ezért egy-két ecsetelés elegendő az üdvösséghez. Ha erőltetjük csíkozás lesz a vége.

Hozzászólások

photomuhely
2007, augusztus 14 - 10:16
photomuhely képe
De itthon nem lelem,merre induljak. Kelemen József 30 299 20 12 ,photomuhely@citromail.hu Köszönöm
BeseZoli
2007, augusztus 15 - 16:34
BeseZoli képe

Kedves József!

Sajnos mint sok egyéb professzionális dolog még ez sem elérhető magyarországon..

Beszerezhető németországból innen: http://www.enjoyyourcamera.com/

-= BeseZoli =-

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti