Tanítható-e a kompozíció?

Esszék
4
Az adott értékelés: nincs Átlag: 4 (3 értékelő)

A következő cikk egyben egy rendhagyó web ajánló is. Az eredeti cikk Petteri Sulonen finn fotós oldalán a Petteri's Pontifications-on jelent meg, egy cikksorozat nyitó írásaként. A cikksorozatot Komlódy László fordította le és saját oldalán a Komlody.hu-n jelentette meg. A bevezető cikkel kedvet szeretnénk csinálni a kedves olvasóknak, hogy ellátogassanak a komlody.hu oldalra és áttanulmányozzák az ott található színvonalas cikkeket.

Tanítható-e a kompozíció?
Petteri Sulonen cikke
Fordította : Komlódy László

A kompozícióval kapcsolatos írásaimat először 2003-ban tettem közzé a Minolta fórumon. Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy kicsit felrázom a DPReview szinte csak technikai kérdéseivel foglakozó fórumát, hátha sikerül hozzá tennem nekem is egy kicsit és megértetni, hogy végül is pontosan mire való a fényképezőgép és miről is szól a fényképezés. Az írásaim sokkal sikeresebbnek bizonyultak mint azt valaha is gondoltam volna és később felkértek a folytatásra. Azonban úgy gondolom jó pár dolgot tanultam azóta a fényképezésről és talán annak tanításáról is ezért fogtam bele ebbe a cikksorozatba.

Egy általam nagyra tartott fotós Ed Leys (munkáit megtalálod a California Light and Structure oldalán) azt vallja, hogy a kompozíció alkotását lehetetlen tanítani. Úgy véli, hogy a "kompozíció tanítás" a kreativitás önkényesen rákényszerítése másokra, ami egyfajta mesterkélt kötöttséghez vezet, és így elfojthatja az egyes tehetségekben rejlő nagyszerűséget, ezáltal egy silányabb világot teremtve. Mint azt a következő pár bekezdés bizonyítja nem mindenben értek vele egyet mégis azt kell hogy mondjam, valahol igaza van.

A "kompozíció tanítással" az a probléma, hogy nem lehet anélkül csinálni, hogy az embert ne kényszerítené rá bizonyos szabályok betartatására, és túl könnyű azután abba a hibába esni, hogy az ember megragad ezen szabályok alkalmazásánál, és a továbbiakban mint normákat használja ezeket bizonyos útmutatóként a kiváló kép elkészítéséhez. Ezen "szabályok" elsajátítása azonban szükségszerűen formálja az ember látásmódját meglehetősen csökkentve ezzel az illető egyéniségét az elkészült képekben. A tény továbbra is tény marad, miszerint egy "előírások" által készített kép nem lesz más, mint egyszerűen egy "előírások" által készített ügyesen komponált kép, semmi több. Hiába is érdekes, valamire emlékeztető, esetleg művészi erővel rendelkező, egyszerűen nem tudunk mit kezdeni vele.

Azonban én nem vagyok annyira pesszimista mint Ed. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ismerek pár kiváló művészi képességgel megáldott embert akik arra késztetik magukat, hogy képeikben meglehetősen egyedi, szokatlan és új látásmódban nyilvánuljanak meg. Egyikőjük sem lenne képes azonban kifejezni ezt a látásmódot a szakma elsajátítása nélkül. Mindegyikőjük számos esetben készített képet az "előírások" alkalmazásával és a későbbiekben sokszor ez egy olyan alapként szolgált amiből igyekeztek kitörni. Tapasztalataim szerint a nagyszerű művészi látásmód minden de nem veszendő, törékeny dolog. Ugyanakkor egy olyasfajta tűz, ami átéget sziklát és acélt egyaránt csakhogy kifejezhesse önmagát. Nézz meg egy régi Picasso képet: tizennégy éves korában készített nagyszerűen komponált rajzait és festményeit tanítani lehetne. Mégis úgy érzem nem készíthette volna el a Guernica -t azon fogások nélkül amiket a művésziskolában tanult.


De tanítható-e a kompozíció ?

Bizonyos értelemben kétségkívül. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne tanítani illetve megtanulni. Ilyen egyszerű kompozíciós technikák például a harmadolás, vezérvonalak, geometria, a fő alakzat és a tér egymás mellé helyezése/elrendezése, a mozgás érzékeltetése és így tovább. Azonban az én elképzelésem szerint így elmarad a lényeg. A "szabályok" alkalmazása nem azt jelenti, hogy ha betartod őket akkor a képeid is jobbak lesznek (habár ha eddig nem alkalmaztál egyetlen ilyen szabályt sem, lényegesen jobbak lehetnek). Ehelyett a lényegük, hogy ösztönözzenek a "kompozícionális" gondolkodásra, és hogy pár olyan fogalmi eszközt adjanak a kezedbe, melyek tudatos alkalmazása segít a kompozíció jobbá tételében. Kis segítséget nyújt ahhoz, hogy fotósként láss.

Egyszóval vállalom a felelősséget és folytatom a kompozícióról szóló tanulmányt szinte ugyanabban a formában mint ahogy azt tavaly tettem. Azonban próbáld észben tartani, hogy a "szabályok" és "előírások" amik ezen tanulmányok velejárói kizárólag csak a megértetés céljából szerepelnek az írásokban, támaszként szolgálnak amíg szükséged van rájuk vagy hasznosnak tartod őket, azután elvetendők. Vakon történő használatuk jobbá vagy rosszabbá teheti képeidet, de nem tesznek hozzá semmi művészit azokhoz. Ha épp egy fotót próbálsz készíteni a "szabályok" alkalmazásával de úgy érzed, hogy az számodra nem megfelelő, lefényképezheted a témát valami teljesen más, neked tetsző módon.

Gratulálok, jól vizsgáztál! Most már fotós szemmel látsz és épp most alkalmaztál egy új szabályt annak érdekében, hogy a Te ízlésed szerint készítsd el a képet ahelyett, hogy bizonyos utasítások szerint jártál volna el. Most már jó úton jársz afelé, hogy megtaláld a saját fotós látásmódodat, ízlésvilágodat.

Ha esetleg úgy érzed, hogy ezen kompozíciós tanulmányok számodra feleslegesek, netán kártékonyak, ne kövesd őket! Máskülönben ha úgy érzed, hogy nem pontosan tudod mit csinálsz amikor elkészítesz egy képet, és azok nem egészen olyan jók mint amilyennek szeretnéd hogy legyenek, de nem pontosan tudod mi a probléma velük, akkor ezek az írások szórakoztatók, tanulságosak, esetleg még segítőkészek is lehetnek számodra. Mindig jusson eszedbe, hogy a fényképezésnek szórakoztatónak kell lennie, tehát ne vedd ezen tanulmányokat szentírásnak, és ne alkalmazd őket mindenáron!

Szeretném ha elfelejtenél mindent azokról a módszerekről amiket eddig a képeid alkotásánál alkalmaztál. Úgy gondolom a következő feladat szórakoztató lesz számodra. Jómagam is kipróbáltam ezt a gyakorlatot pár nappal ezelőtt és nagyon élveztem. Nos, itt az első feladat Peterri kompozíciós tanulmányai közül.


Egy kép az öt legjobb saját képem közül.

Fogj egy fényképezőgépet! Ha csak egy kis kompakt géped van, fogd azt! Ha nincs ilyened, vidd az általad használt gépet! Ha SLR (Single Lens Reflex - Tükörreflexes) gépet használsz, a legkisebb, legkönnyebb, legkompaktabb objektívet használd, amilyened csak van! Állítsd a gépet teljesen automata vagy fél-automata üzemmódba, ami neked a legkényelmesebb! Ha kezdő vagy egy kis kompakt gép is tökéletesen megteszi. Ha tisztában vagy a géped használatával, állíts be pár értéket előre, mint pl. ISO (állítsd olyan mértékben, hogy ne kelljen azon aggódnod, hogy mindig van-e megfelelő mennyiségű fény a témához) vagy pl. mint a fehéregyensúly (felhős vagy napos időre). A lényeg, hogy a gép készen álljon bármikor az azonnali fényképezésre a legkevesebb hűhó nélkül.

Ha a legmegfelelőbb eszközt akarod használni ehhez a feladathoz, menj és vegyél egy eldobható gépet amely képeit később bármelyik előhívó labor ki tudja dolgozni papírra vagy akár digitális formában CD-re. Tégy egy sétát! Ha naponta ingázol a munkahelyed és az otthonod között, az tökéletesen megteszi. Ha van kutyád, menj vele egy sétára. Hívd magaddal feleséged, férjed, barátod, barátnőd, gyermeked vagy bárkit akit csak szeretnél, de ne felejtsd el a fényképezőgéped! Ezután fényképezz le mindent, ami megragadja a figyelmed! Ne keress fényképezendő dolgokat! Úgy nézd a dolgokat, mint minden normális esetben, csak ezúttal készíts róluk egy-egy képet. Felejtsd el a kompozíciót, élességet, a képen megjelenő sallangot, a precíz fókuszt, a kamera bemozdulását és minden mást. Csak fényképezd le amilyen gyorsan megragadta a figyelmed! Gondoskodj róla, hogy legrosszabb esetben is egy tekercs filmet fényképezz el (ami minimum 36 kocka), de ha még több, az jobb! Ezután hívasd elő és válaszd ki az öt neked legjobban tetsző képet, majd az öt általad legrosszabbnak ítélt képet (az öt legrosszabb képbe ne kerüljenek bele azok amik technikailag rosszak és ezért nem értékelhetők). Mutasd meg másoknak a képeket, és indokold meg a választásod! Azt is mond el milyen érzés volt lefényképezni ezeket. Ne feledd: érezd jól magad, szórakozásból kell csinálnod! És ne aggódj! A következő írásokban több szót ejtünk a klasszikus kompozíciós "szabályokról"!

Ezen cikk tartalmára a Creative Commons Licensz szabályai vonatkoznak.

Hozzászólások

nord
2007, november 8 - 16:35
nord képe

"Fehér balansz"?

Ilyen megfogalmazásban se láttam még. :)
/Nem is szúrt volna annyira szemet, ha előtte nem egy másik fotós oldallal kapcsolatos élcelődő írást olvasok./

A cikk egyébként jó, nekem tetszik!

Sefi
2007, november 8 - 21:07
Sefi képe

Köszönöm, hogy szóltál. Úgy látszik ez elkerülte a figyelmemet amikor átnéztem a cikket. Javítottam.

---Sefi ---www.fototipp.hu

Szu.La
2011, április 3 - 11:22
Szu.La képe

Nagyon tetszik ez a megközelítés. :)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti