Dec
27

64 bit

4.2
Az adott értékelés: nincs Átlag: 4.2 (5 értékelő)

Pár hónappal ezelőtt a kicsit öregecske (még 2000. nyarán vásárolt) munkaállomásomat felújítottam. Legalábbis ami az alaplap-processzor-memória-videokártya részt illeti, a háttértárakkal meg a dobozzal semmi bajom nem volt. Igazából két dolog zavart a régi Dual Xeon-ban: nem tudtam tovább bővíteni a memóriát, és hangos volt a hűtése. Sajnos a memória és a videokártya is ment a régi alaplappal, mert ugye azóta már PCI Express van AGP helyett... Előrször is döbbenetes, hogy relatíve mennyire olcsón milyen erőgépet lehet kapni manapság. Amit vettem, az egy Asus munkaállomás alaplap (kellett a 64 bites PCI-X busz a diszkvezérlőm miatt), egy négymagos Intel Core2 processzor (akkor épp a 2.4GHz-es volt a legjobb ár/teljesítmény arányú), és 8GB memóira - mivel ennyit lehet maximum ebbe az alaplapba tenni. A videokártya pedig egy hűtőventilátor nélküli NVidia 8500GT.

Itt volt tehát az erőmű, és azon kezdtem el tűnődni, hogy milyen operációs rendszert tegyek rá, amivel ki tudom használni a 8GB memóriát. Szerettem volna, ha a Photoshop kaphat ebből négyet, és még marad a többi futó programnak is valami, arról már nem is beszélve, hogy ha majd végre kijönnek a kedvenc alkalmazásaim 64 bites verziói, akkor akár mint a 8GB-ot fogják tudni használni. Abban a kezdetektől fogva biztos voltam, hogy 64 bites operációs rendszer kerül majd fel, mivel a 32 bitesek nem képesek arra, hogy egy futó programnak 3GB-nál több memóriát adjanak. Az is biztos volt, hogy Windows lesz a nyerő, lévén az általam használt alkalmazások ezen futnak.

Némi telepítgetés és méricskélés után úgy döntötten, hogy a Windows XP Professional x64 Edition lesz a nyerő. De ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire jó döntés volt ez... Azt kell mondanom, hogy az XP64 a legstabilabb, leghasználhatóbb Windows, amivel valaha dolgom volt. Mondjuk ez nem is meglepő, hiszen a Windows Server 2003 kódjával egyezik meg a nagy része. Ja igen, és nincsenek benne felesleges csingilingik...

Szóval volt operációs rendszerem, ekkor jött az igazi kérdés: mi a helyzet az alkalmazásokkal? Megy majd mindegyik, vagy pár lecsinálja a bokáját? Ismét kellemes meglepetés fogadott: majdnem minden simám ment! Párom, mikor Epson meghajtót telepítettem korábban, inkább elment sétálni egyet, lévén eléggé feldúlt mindig a hulladék telepítőjük... Most elindítottam a telepítést, és minden ment - elsőre! Valahogy azt érzem, hogy a 64 bites programokat mintha alaposabban tesztelnék, mint a 32 bites párjaikat. Az abszolút csalódást a Canon okozta. Az még hagyján, hogy nincsenek a fényképezőikhez meghajtók, de még az EOS Utility legújabb verziója se bírt felmenni. Mondjuk ha felment volna se érnék vele túl sokat kamera meghajtók nélkül.

Amiket kipróbáltam, és mennek:

  • Adobe Photoshop Lightroom 1.3
  • Adobe Photoshop CS3
  • Adobe Bridge CS3
  • Canon Digital Photo Professional 3.2.0.4
  • BreezeSys Downloader Pro 2.0
  • Epson Stylus Pro 4800 v6.50 meghajtók
  • Epson ColorBase 2.11
  • Epson LFP Remote Panel
  • X-Rite Eye-One Match 3.6.2
  • QImage 2008.200
  • Phase One Capture One 4

Az Epson Printer Watcher-rel van egy kis gond, nevezetesen ha nincs bekapcsolva a nyomtató, akkor a processzor egyik magját csutkára kitekeri. De ezt leszámítva a teljes fotós munkafolyamat, beleértve a monitor és a nyomtató profilírozását is, tökéletesen működik!

Hozzászólások

Gábor87
2007, december 27 - 23:59
Gábor87 képe

Egyszer énis kipróbáltam az XP64-et, igaz nem ilyen erős gépen. :) Valóban stabil, azonban a tv kártyám nem igazán akart működni vele. :( Canont nem próbáltam meg rá telepíteni, ugyanis csak próbálgattam.
Most a 32 bites vistát nyúzom, a tv tunerem ezzel se megy :( a Canon drivert meg majd kipróbálom. Ha egyáltalán van hozzá. Ami eddig megfogott a Vistában az XP-vel szemben, hogy sokkal biztonságosabb a netezés vele.
Lehet, hogy a 64 bites Vista lesz a megoldás ha végre kicsit normalizálódik majd.

Amúgy nemrég voltam egy Microsoft előadáson, ahol azt mondták, hogy otthoni környezetben nincs sok haszna a 64 bites rendszereknek. De aki 8 giga ramot akar használni, annak ugyebár nincs sok lehetősége.

fisher
2007, december 28 - 00:33
fisher képe

Nekem is 64 bites XP-m van, és valóban, a legtöbb gondom a driverekkel volt. Némi utánajárással és/vagy .ini file szerkesztéssel azonban sikerült az összes cuccomat feléleszteni alatta, és azóta boldog vagyok vele.

Visztára nem fogok átállni SP1 (de inkább SP2) előtt :D

Viszont az is igaz, hogy szinte mindent linux alatt csinálok (bibble & gimp) a fotókkal, így megmenekültem pl. a Canon féle rémálmoktól.

Gábor87
2007, december 28 - 11:57
Gábor87 képe
Én se álltam át, egy másik vinyóra tettem fel, és próbálgatom. Viszont most megdöbbenve látom, hogy Canon egyetlen oprendszerhez sem készített 64bites drivert? Ez azért kicsit fura, főleg, hogy a Vistának inkább a 64 bites változata fog elterjedni szerintem. Főleg ugye az egyre több memória miatt.
Tamás
2007, december 29 - 17:13
Tamás képe
Mac szoba sem jott?
tkozsdi
2007, december 30 - 10:50
tkozsdi képe

Kiséreljük meg madártávlatból megközelíteni a problémát. Már az "oktálisl" rendszernél is felmerültek ugyan ezek a gondok.Mi lesz a "hexadecimálisnál"? Aki 20 évnél régebben számítógépezik,mondjuk az XT-vel kezdte itt az országban valamikor a nyolcvanas évek elején.A 16 bit után jött a 32 bit. Tehát a generáció váltások aránylag "zökkenőmentesen" követték egymást. Most egy zökkenő van,többen leirták a driver problémát ami jogos észrevétel, ahogy annak idején a DOS-ból is több volt, végül az MS DOS maradt. Mivel ezt fogadták el legtöbben!

Megint előkerült a "Biznisz"! Tönkrement az alaplapom./P4C800-E Deluxe/nem kaptam olyan alaplapot amivel folytathattam volna az akkor meglévő konfigurációt. Rövidre fogva a szót új gép!775-ös valós dual processzor 1066 MHz-es sebesség, 533,667,800 MHz-es memóriák. PCI/E monitor vezérlők szimpla dupla kinek mi tetszik

A szegény fotós csak kapkodja a fejét és azon gondolkozik "merre tovább emberke"? Elérkeztünk a vistához!

Uggye senki nem gondolja komolyan,hogy a 32 gyorsabb mint a 64! Azt üzenem annak a Microsoftosnak aki azt mondta,hogy otthonra felesleges a 64bit, nem mondott igazat! Nincs otthon vagy munkahely! Egy van a sebesség! Ha valaki egy dobszkenneren egy 90 Megás képet elkezd maszirozni, egyértelmű a 64 bit javára az eltöltött munkaóra.Az idő pénz! Az AMD sem véletlen,hogy át állt a 64 bitre elsőként annakidején. Mindig úgy volt,hogy a szoftveresek ,kullogtak a hardveresek nyomába. És itt mindegy ,hogy nyilt forráskódú vagy Microsoftos rendszerekről van szó. A Machintosról szándékosan nem beszéltem, mert nagyon bekavarna az egyébként sem egyszerű eligazodásban.Beidegződésekkel,szokásokkal nem vitatkoznék ezt döntse el mindenki magában. Én azt tettem a gépemen, hogy elöbb felraktam a 32 bites XP profot, ezek után feltettem a 64 bites vistát és mindkettő kifogástalanul működik!Hol az egyiket-hol a másikat használom,mivel az indulásnál felajánlja mindkettőt! Eleinte a Néróval volt gondom de lecseréltem vistásra.A merevlemezem sata II,a DVD íróm szintén SATA. Nagy harcok folynak a gyártók között, és mi vagyunk a kisérleti egerek, ha hadjuk,hogy azok legyünk! Egy számítógép gyorsan amortizálódik igyekezzünk minél jobban kihasználni.A Vista 64 -nél van egy viszonyszám ami 1-7- ig terjed és megmondja a géped "jóságát" ami sebességet is jelent,nekem ez a szám az 5-ösre sikeredett. Ha szabad még egy kicsit az időtöket rabolni,szeretnék egy-két gondolatot még hozzátenni. Mindenképpen használjatok hálózati szűrőt, mert a hálózaton akár több száz voltos tranziensek jelenhetnek meg. Védi a gépet és az összes perifériát a tönkremeneteltől nem utolsó sorban amit éppen csináltok.Gyakran nézzétek meg a fregmentációt/lemez töredezettségmentesítés/Cleanerrel a regisztrácios feleslegeket, a dokumentumok között is van mit selejtezni .Létezik memoria tisztitó rendszerező. Felesleges programot szedjük le a gépről.Vagy irjuk CD-re, DVD-re, vagy USB-s "2GHz -es szivargyújtóra". És a fotózásról nem is beszéltem!Ja a legfontosabbat majdnem elfelejtettem, egy jó nagy pénzgyűjtő disznót javaslok mindenkinek egy olyan mázsásat mert aki meg akarja valósítani a váltást ujabbra, annak szüksége lesz rá. Mivel a fotózás egyre inkább digitalizálódik, egyre több memoriát igényel a megjelenitésnél a monitorom csak 1600x1024-et tud a TV DVI pedig 1080i(1125i/60Hz) de nincs megállás. Amit ma leirtam,holnapra elavul.
Gábor87
2008, január 29 - 19:25
Gábor87 képe

Esetleg van már valami fejlemény? Sikerült megoldani a gondokat?
Ha van elfekvőben egy másik vinyó, érdemes kiprónálni a 64 bites Vistát. Ugyan nekem csak egy kompakt Canon gépem van (S2IS), de az ő drivere felment rendesen, és működött rajta.
Mivel a Vista teli van értelmetlen összetevőkkel, most a vLite nevő programmal próbálkozok, sok dolog kiszedése után már elég normális volt a kinézete és tempója. :) De még próbálkozok tovább...

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti