Aug
26

Canon 50D - Toll a ti fületekbe

5
Az adott értékelés: nincs Átlag: 5 (4 értékelő)

Olvasgatom a Canon „új" gépéről szóló bejelentéseket és meg kell mondanom, hogy nem értem. Olyan érzésem van, hogy a cég egyszerűen magasról tesz arra a vásárlói rétegre, akik sikeressé tették a Canon DSLR-eket. Az úgynevezett „prosumer" rétegről van szó. Azon fotósokról, akik ugyan nem hivatásszerűen foglalkoznak a fényképezéssel, azonban a minőségre és igényességre törekednek. (Néha hívjuk őket amatőr fotósoknak is). Ezek a fotósok voltak, akik a D30-at, a D60-at vagy éppen a 10D-t megvásárolták annak idején, és Ők azok akik - a hivatásosak mellett - előszeretettel használják az 5D-t. Ha pedig anyagi lehetőségeik megengedik akkor az 1D, 1Ds sorozat valamelyik tagját.  (az 1DmkIII és az 1DsmkIII ugye még tavaly kiesett a pixisből, mivel az autofókusz rendszer hibáját a mai napig nem tudta a Canon kijavítani)

Az 50D elvileg annak a „prosumer" sorozatnak a legfrissebb tagja lenne, amely ezt a réteget célozná meg. A Nikon új fényképezőgépeit nézve minden értelmes ember azt várta, hogy a Canon válaszként előrukkol valamivel, ami összemérhető lenne a Nikon D700-al. De legalább kapunk egy frissített 5DmkII-t. A Canonnak megvolt a lehetősége, hogy kiköszörülje a tekintélyén esett csorbát, amelyet a D3, a D300 illetve a D700 okozott. Azonban úgy látszik, vagy nem tudja, vagy nem is akarja. Inkább elfordulva a „prosumer" vásárlóktól, abban látja a piaci lehetőséget, hogy a xxD sorozat következő elemét olyan szolgáltatásokkal turbózza fel, amelyek a digiszappantartók sajátosságai.

Sokan úgy gondolták, hogy a megapixel háború lassan lezárul, hiszen egy APS-C méretű érzékelőre 10 megapixelnél többet nem érdemes felzsúfolni, mivel az csak a képminőség rovására mehet. Erre most itt van nekünk egy szuper 15 megapixeles érzékelő. A gond csak az, hogy ez a „szuper" érzékelő sem tudja megváltoztatni az optika törvényeit (bármilyen cseles mikrolencse struktúrát is használ). Ekkora pixelsűrűség mellett bármilyen objektívet is használunk, f8 vagy annál kisebb rekesznél a felbontást már limitálja a diffrakció, azaz egy pontszerű tárgy képe f8-nál már egy két pixel átmérőjű folt lesz.

Persze a diffrakcióról felesleges beszélni azoknak a vásárlóknak, akinek nagy segítség, hogy a bonyolult és kiismerhetetlen rekesz-záridő páros helyett a sötét kép-világos kép, illetve éles háttér-életlen háttér beállításokkal kell csak megbirkózni. Igaz Ők nem is fogják észrevenni, mivel a 9x13-as minilaboros képeken nem fog látszódni.  Nekik fontos lesz az arcfelismerés és a lassú, pontatlan, de live módban működő kontraszt alapú autofókusz is. Ezeket a vásárlókat nem fogja érdekelni az, hogy bár került programozható funkciógomb a gépre, de a tükörfelcsapást (mint az egyetlen értelmes, külön gombra érett funkciót) továbbra is csak a menüből lehet előbányászni. A Canon egy ideig még bazírozhat arra, hogy ha a fotós már beruházott egy drága L-es obi sorba, akkor nem fog csak úgy Nikonra váltani, de a léc hamar elkezd rezegni és megjelennek az apróhirdetés rovatban a „17-40/4L, 24-105/4L, 70-200/2.8L objektíveimet eladom vagy Nikonra cserélném" szövegű hirdetések.

Hozzászólások

Fotólabor
2008, augusztus 27 - 18:48
Fotólabor képe
 Egyetértek, a Canon most is mintha csak a "kötelező kört" tette volna meg a D300/D3 miatt, de a Nikon a D90-el megint belehúzott. Annak idején a 20D után a 30D megjelentetése még óvatos, de ésszerű lépésnek tűnt, ez azonban -egyébként meg sem várva a szokásos másfél évet- inkább olyan kényszeres. (Amúgy a legújabb kompakt gépeik némelyike is elég bizarr formatervezésű.) A Pentax és a Sony is egyre jobb DSLR gépeket csinálnak, ha most nem figyel a Canon..., hát oda a megszerzett bizalom. Hol van a régi újító lendület, mint pl. az EOS 5, EOS 3, IS és mások? Érdemes lenne újra a haladó amatőröket is megkérdezniük, hogy mire van szükségük, nem csak a hivatásosokat (ahogy ez egy hírdetésük szlogenje is volt.)
sz
2008, augusztus 27 - 18:59
sz képe
Jók az ilyen Canont temető írások (;
gbakos
2008, augusztus 27 - 19:33
gbakos képe
szerintem egyik hozzaszolo sem temeti a canont leven eddig csak canonosok szoltak hozza (a remeny hal meg utoljara). egyszeruen arrol van szo, amirol evek ota olvasni hazai es nemzetkozi forumokon, hogy a canon tulsagosan eltavolodott a valodi felhasznaloitol, nem figyel az igenyeikre es ez nem jo. tulsagosan sok online peticio talalhato a neten arrol, hogy a canon ebredjen mar es figyeljen a felhasznalok igenyeire/otleteire
gbakos
2008, augusztus 27 - 19:38
gbakos képe

igen, az egesz piac felfokozott erdeklodessel var/vart es most csalodott, rengeteg a gunyos (http://farm4.static.flickr.com/3086/2803060342_54823f9ae0_o.jpg) es a negativ kritika. szerintem a canon mindig is marketing oldalrol kozelitette meg a piacot es nem a valodi igenyek felol. konnyen belathato, hogy olcsobban gyarthato es jobban eladhato egy olyan masina, melynek dobozan hangzatos marketing kepessegek sorakoznak (15MP, LiveView stb.), mint egy olyan mely egy hiper draga es iszonyuan szofisztikalt (persze roppant pontos) AF redszert (de jo is lenne egy ilyen) akar megmagyarazni az atlag vasarlonak. mindezek ellenere egyetlen gyartonak sem lehet celja, hogy cserben hagyja sajat piacat, ezert ugy gondolom negy dolog lehetseges:

 

1. a canon elszamolta magat a konkurencia technologiai helyzetevel/celjaval/potencialjaval kapcsolatban es azt hitte, hogy tovabb tart az az elony, amit az elmult evekben megszerzett (valljuk be a nikon sokaig aludta csipkerozsika almat), ezert nincsen vagy nem volt azonnal bevetheto termeke. ezt alatamaszthatja, hogy az 50d-ben megjeleno ujdonsagok gyakorlatilag marketing feature-ok es nem igazi elorelepes. 

 

2. a canon rovid tavon szet kivanja huzni termekpalettajat a nikonhoz es a filmes eos sorozathoz hasonloan, ezert az 50D gepet lejjebb pozicionalja, helyet csinalva az ujaknak. ez egynel tobb uj gepet feltetelez. sok szobeszed kering 3D es 7D jelu gepekrol. ennek ellentmond, hogy a hitelesebb pletykak mind 5Dmk2-rol szolnak. ettol persze lehet meg 3D es 7D is. sajnos az 50D arazasa nem ebbe az iranyba mutat.

 

3. a canonnal valoban gond van a kiforrott es uj technologiaval (jo pelda erre a sefi altal is emlitett 1dmk3 fokuszproblema vagy az 50D latszatfejlesztesei) esetleg a fejlesztessek finanszirozasaval (egyedul a gyenge dollar 13%-al vagta meg a canon nyereseget, nem beszelve a feltorekvo konkurenciarol. ez persze a nikont is sujtja, de a canon penzugyileg kis pont a nikonhoz plane ahhoz a vallalatcsoporthoz kepest, melyhez a nikon tartozik).

 

4. az elobbi lehetosegek barmely kombinacioja.

 

hat ennyi. monthatjuk azt, hogy a fotost nem a gepe teszi fotossa, de ketsegtelenul frusztralo dolog a tularazott, hihetetlen extraprofitot tartalmazo minosegi obikba olt oriasi penzek utan azt latni, hogy a konkurencia hasonlo aru/kepessegu termekeihez kepest a velunk kompatibilis gepek szolgaltatasai es felhasznalo-kozpontusaga mondjuk egy gyalueval vetekszik.
sz
2008, augusztus 29 - 19:53
sz képe

A Canon egyáltalán nem porszem a Nikonhoz képest, pl. 2006-ban több mint ötször akkora nyereséget könyvelhettek el.

Persze a Canon töketlenkedései miatt azóta már lehet, hogy csökkent az arány (;

PusztaiL
2008, augusztus 27 - 19:38
PusztaiL képe

Ezer a szerencse, hogy a korábbi, mármajdnemhogy gyöngyszemnek titulálható Canon vázaim (5D és 1D Mk II) nem szűnnek meg működni attól, hogy újabb modellek jelennek meg. Igaz, hogy nem rázza le a port az érzékelőről egyik sem, nincs live view, és este kb fél órával hamarabb kell abbahagynom a madarászást, mint az Mk3-al rendelkező kollégáknak, de legalább rendesen tudnak autófókuszálni, és egyetlen 40x60 centis nyomatom se kiabált az arcdetektálós fókuszért... :)

Arról már nem is beszélve hogy így az a bő egy millió királyi magyar forint, amit simán kihúzhatna a Canon a zsebemből azzal, ha egy kiváló pixelminőséggel (értsd max 17 megapixel) rendelkező teljes kockás, legalább 6 kocka per másodperces 1-es szériás vázat gyárt, az továbbra is a banszámlámon gyarapszik. De az is tuti, hogy amíg így töketlenkedik a cég, addig ott is fog maradni.

batu
2008, augusztus 28 - 11:03
batu képe
Teljesen igaz amit írsz, én most gondolkodom, hogy a 40 D-t lecserélem egy 5 D Mk I-re. Szerény véleményem szerint a korábbi 30D-mhez képest a most használt 40D-m képe zajosabb. Erőltetik a pixelszám növekedést, cunsumer vakítást, de hogy ez mennyire lesz jó az kérdés..... Most úgyis lement az 5D ára, a képe szép, sportot amihez sebesség kell meg nem fotózok. Így aztán októberben belecsapok a lecsóba....
tanne
2008, augusztus 27 - 22:39
tanne képe

Még nem ért véget a Photokina...

Ami pedig a beépített kütyüket illeti, hát lehet, hogy a marketingesek (piackutatások nyomán) jobban tudják, hogy mi kell a fiatalságnak szerte a világban. Ne gondoljátok, hogy ott csupa hülye ül! A Nikon D90-el pl. videózni lehet...

Nem hiszem, hogy ez lenne a válasz a D700-ra. Arra ott lesz az 5D utód.

Egy olyan gépet, amiben motívumprogramok vannak, meg arcfelismerés, nem nevezném prosumernek.

Arra ott lesz az 5D utód.

10 év múlva pedig lehet, hogy már tükör sem lesz a tükörreflexesekben, sem pentaprizma:) 

EOSTiti
2008, augusztus 28 - 22:52
EOSTiti képe

Mondjuk a "rivális" D90 videózástudásán meglepődtem. Vicc...

Durva, hogy mikre van szükség... nevetséges...

Az is durva, hogy a canon jueszéj... oldalon az 50D-t megtekintve

a következő logók fogadnak. szenzor klíning, bla...bla..bla.. nem is lányeg, de

közvetlen nyomtatási finkció..... jézus! Erre van szükség? Már régóta nem értem, hogy ez miért kell DSLR-be?

Vagy már a kétszámjegyes gépekkel is az "idióták" vannak megcélozva?

Legalábbis a "fejlesztéseken", fejlődéseken ez látszik....

 

Azért a DIGIC 4-re kíváncsi leszek... ISO 12800 hmmmm... 

 

f.domino
2008, szeptember 2 - 11:51
f.domino képe

Nem hinném, hogy hülyék a Canon marketingesei. Ti vagytok kevesen. Mármint az olyan minőségre érzékeny, határozott elképzeléssel rendelkező vásárlók, akiknek ráadásul a bankszámláján ott csücsül a lóvé, és csak arra vár, hogy az elképzelt gép megjelenjen. Jó, hogy Laci simán adna egy millát egy ilyen meg olyan gépért, ha lenne, de ha van 4 madár, (márpedig lesz) aki adna 300-at egy arcfelismerős liv-vjús kütyüért, már jobban jártak.

Azt mondjuk bebukták, hogy -ahogy Laci is írta - az 5D-k, 1D MkII-k, (hogy az én kis 10D-met nehogy kihagyjam) attól még működnek. Ha lett volna eszük, olyan firmware-t csináltak volna, amit 2 havonta aktiválni kellene a hivatalos oldalukról, és a kifutott modellekhez megszűnne az aktiválás. Micsoda ötlet! Megyek, eladom a Canon-nak, és az árából veszek egy 5D-t, amit még nem kell aktiválni! 

Fotólabor
2008, szeptember 7 - 10:05
Fotólabor képe
 Pont arról beszéltünk az eddigi hozzászólásokban, hogy a Canon korábban diktálta a fejlesztéseket, de úgy tűnik hogy ma már mások határozzák meg a fő irányvonalakat. A tükörreflexes gépek evolúciója épp csak elindult- lásd videómód vagy ahogy írták is, hogy esetleg tükör sem lesz már hamarosan bennük-, az Olympus és a Samsung is tervez hibrid modelleket, talán nagyméretű bridge-kamerrákká válnak a jövő DSLR-jei? Nem tudni még, és azt sem ismerjük mi egyszerű felhasználók, hogy milyen titkos tervek vannak a cégek fejlesztőlaborjainak asztalán (pl: beépített GPS). Valóban vagyunk olyanok, akik még "csak" fényképezni szeretnénk a géppel, de jön az új generáció, akik máshogy állnak majd hozzá a témához és még nincsenek elkötelezve, így dönthetnek a gyártók termékei között. Szerintem ezért nem lesz 4 másik, aki behozza az elmaradt profitot. Ez a éles verseny talán most el is dőlhet, és nem biztos hogy a Canon vásárol fel mindenkit 2011-ben!
gbakos
2008, szeptember 29 - 19:12
gbakos képe

baratommal csinaltunk egy sokadik osszehasonlito iso tesztet 400d, 40d, 1d3 es az 50d osszes noise reduction uzemmodjaval. akit erdekel itt megtalalhatja (15 mega):

www.photonauta.hu/iso-test.jpg

tanulsagos...

Chip
2008, október 9 - 14:24
Chip képe
12800-nal elegge erosen elojon a moire effekt (remelem jol irtam). Az biztos, hogy 1600 folott nemnagyon hasznalnam. Olyan sokkal nem jobb az ISO hogy kiadjak erte 70k-val tobbet. A hibas kep az mit jelent a tesztben azon tul, hogy hibas a kep? :)
gbakos
2008, október 13 - 07:28
gbakos képe

szia,

a hibas kep: valamiert a gep rosszul rogzitette az allomanyt, amit csak a jelenet szetbontasa utan vettunk eszre.

1600 folott tenyleg sokat romlik, de 1600on olyan, int a 40d 400-on. ez persze csak latszolagos, mert meg nem volt idonk megnezni, hogy ezek a kepek mennyire szurhetok tovabb. siman lehet, hogy nem es akkor gyakorlatilag semmilyen iso elony nincs. ami viszont erdekes, hogy a kepek vilagosabbak, mint barmelyik masik gep eseten pedig kikapcsolt feny optimalizacioval keszultek. ez nekem nem tetszik.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti